Ha nem ítélkezem, beleszeretek!

Mindannyian megtapasztalhattuk már azt az érzést, amikor találkozunk azzal a számunkra különleges személlyel, akitől hirtelen a szívritmusunk az egekbe szökik, és azt sem tudjuk hogyan viselkedjünk és mit mondjunk a közelébe érve. Előfordulhat, hogy ez az érzés a legerősebb magabiztossággal jelenik meg számunkra, de van, hogy hirtelen átcsoportosítva a tulajdonságokat és magunkat lebeszélve inkább előítéletekkel teli kategóriákba helyezzük az adott személyt. Ilyenkor tud kialakulni a tipikus macska- egér játék.

Bowlby elméleteiből tudjuk, hogy ennek kialakulásában elsősorban a kötődésnek van nagy szerepe, de most nézzük meg, hogy a kategorizáció és az előítéletek milyen további tényezők lehetnek egy kapcsolat kialakulásában.

Általánosságban elmondható, hogy a mindennapi életben kategorizálunk minden környezetünkben megtalálható dolgot és egyéb faktorokat. Ezek a kategóriák segítenek előre látni az eseményeket, és megérteni azokat, miután bekövetkeztek. Érzelmileg megerősítenek bennünket, és biztosítanak arról, hogy maga a világ rendezett, és mi magunk is úgy haladunk előre, ahogyan kell.

Azonban az előítélet a túlzott általánosítás folyamatait tükrözi, olyan következtetéseket, amelyeket általában hibás érvelés hoz létre, és amelyet az azokat módosító új információkkal szembeni szándékos ellenállás terjeszt ki. Előítéletesnek lenni annyi, mint azt hinni, hogy megért valakit azon kevés bizonyíték alapján, amelyet látott vagy hallott róla. Az előítéletes emberek úgy érzik, hogy "eleget tudnak" ahhoz, hogy ezeket a hiedelmeket tettekre váltsák.

Az angol irodalom leghíresebb példája erre Elizabeth Bennett, aki Jane Austen Büszkeség és balítélet című művében megállapítja, hogy Darcy nem megfelelő partner számára. Nagyvonalú modora, a közösség fiatal nőire vonatkozó nem hízelgő megjegyzései, az idősebb nővel szembeni gyanakvás, a házassági indítékai, és általános megvetése a családja iránt tovább fokozzák ezeket a negatív megítéléseket. A regény menete azonban Bennettnek a férfi teljesebb megértésének fejlődését mutatja be. Ennek során áttekinti saját értelmezési kereteit - talán az a helyzet, hogy a családja kissé szétszórt és meggondolatlan az ítéletekben. Fokozatosan megtanulja, hogy Darcyban több van, mint azt hideg modora sugallja. Végül a nézetei - Darcyról, önmagáról, a családjáról és a könyv/film számos szereplőjéről - mérsékeltek.

Austen mindig arra tanít bennünket, hogy az embereknek nyitottnak kell lenniük arra, hogy elismerjék egymást egyéniségként. A "minőséget" a személyes képességekkel, karakterrel és elkötelezettséggel kell azonosítani - nem pedig az öröklött társadalmi helyzettel. A változás, legyen bármilyen kellemes vagy kellemetlen, a társadalmi élet része. De ezek az energiák nem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy a legmegfontoltabb, türelmesebb ítéleteinket alkalmazzuk az előttünk álló helyzetekre.

A boldog befejezés és a szerelem kitartó kutatása ellenére a Büszkeség és balítélet nem romantika. Az igazi tanulság természetesen az, hogy az embereket a saját feltételeik szerint kell megítélni. Legyünk nyitottak az egyes személyek által képviselt tulajdonságok kombinációjára - és arra, hogy az ilyen emberek, mint Austen hőse és hősnője, változhatnak. A büszkeséggel és előítéletekkel való szembenézésünknek lépést kell tartania.