FFP2, KN095 mondd meg nékem,milyen arcom volt régen

Kb. 17 hónapos korában a kisbaba már felismeri saját arcát a tükörben. Gyerekként fejeket, arcokat kezdünk el először rajzolni. Tinédzserkorban a bőrhibák kerülnek a középpontba, mely által arcunkra egyre nagyobb fókusz kerül. Sminkeljük, arcápolási rutint vezetünk be, ápoljuk. Az első szerelem által párunk két kezünkbe fogott arcánál fontosabbat nem is tudunk elképzelni.

(Milyen érvényes

lett arcom: két tenyered

zárójelében!)

A világjárvány idején pedig hirtelen arcok tűntek el. Megtanultunk szemekből olvasni, ami igazán hasznos hiszen a szem a lélek tükre, így ennél nagyobb haszna nem is lehetett volna az egésznek. De kicsit elfeledkeztünk saját arcunkról. Hozzá kell szoknunk saját vonásunkhoz újra, és itt van egy új lehetőség arra, hogy imádattal forduljunk minden egyes porcikánkhoz. Az orrunktól, szemünktől, szemöldökünktől, szempillánktól, szánktól, fülünktől, arccsontunktól, állunktól, ráncunktól és bőrhibánktól kezdve MINDENT elkezdjünk szeretni amink csak van és újra meg merjük mutatni a világnak és újra-vagy most először - megtanuljunk magabiztosan mosolyogni a nagyvilágra.