Miért nem tartjuk be az újévi fogadalmakat? 

Az újévi fogadalmak az egyének azon kísérletét tükrözik, hogy motiválják magukat egy fontos személyes cél elérésére. A konkrét célszándék kialakítása vélhetően egy olyan univerzális cselekvési tervet hív elő, amely automatikusan arra irányítja az embereket, hogy figyelmüket a célra összpontosítsák, erőfeszítést gyűjtsenek, és kitartsanak az akadályokkal szemben (Locke & Latham, 1990). Az újévi fogadalmakat más személyes céloknál magasabbra értékelik az elkötelezettség szempontjából, olyan személyes célokat képviselnek, amelyek valóban fontosak az embereknek (Koestner et al., 2002).

Céljaik fontossága és az elérésük iránti elkötelezettségük ellenére a legtöbb újévi fogadalmat tevő egyén nem éri el azokat. Egy közösségi felnőttek körében végzett prospektív vizsgálat kimutatta, hogy az elhatározók 22%-a már 1 hét után kudarcot vallott, 40%-a 1 hónapon után, 50%-a 3 hónap után, 60%-a 6 hónap után, 81%-a pedig 2 év után (Norcross & Vangarelli, 1988). Ezek a jelentések valószínűleg alulbecsülik a tényleges kudarcok arányát, mivel sok egyén vonakodik elismerni a kudarcot az önbeszámolókban (Marlatt & Kaplan, 1971).

Polby és Herman (2002) a "hamis remény szindrómáját" fogalmazták meg az új éves fogadalmakkal kapcsolatban. Ez a jelenség egyedülállóan releváns lehet a fogyási kísérletek esetében, amelyek különösen kevéssé reagálnak a hosszú távú, tartós változásra.

Miért nem érik el az egyének a személyes céljaikat? Miért nem sikerül az embereknek elérni újévi fogadalmaikat és más személyes célkövetéseiket?

E kérdés legátfogóbb elemzését Baumeister és Heatherton (1996) adta, akik áttekintették az önszabályozás és az önváltoztatás irodalmát. Megállapították, hogy három fő oka van annak, hogy az emberek jellemzően kudarcot vallanak a céljaik elérésében: 1. Nincsenek világos, specifikus céljaik, 2. Nem tudják nyomon követni a cél felé való haladásukat, és 3. Nem rendelkeznek elegendő önszabályozó erővel ahhoz, hogy az akadályok és zavaró tényezők ellenére is fenntartsák a célkövetést. Baumeister és Heatherton megjegyezte, hogy sok egyén kétértelmű vagy egymásnak ellentmondó célokat tűz ki, ami megnehezíti a cél fókuszban tartását. Az egyének gyakran nem ellenőrzik a célhoz kapcsolódó viselkedésüket sem, a szoros nyomon követés nélküli célkövetés valószínűleg félresiklik. Az önszabályozó erő arra utal, hogy az egyén képes-e önkontrollt gyakorolni, hogy megváltoztassa a jellemző válaszadási módját. Baumeister és munkatársai számos tanulmányt végeztek, amelyek alátámasztják azt az elképzelést, hogy az önszabályozó erő korlátozott erőforrás, amely gyorsan kimerülhet (Muraven & Baumeister, 2000).

Egy személynek sokféle oka lehet a cél kitűzésére, és ezek az okok abban különböznek, hogy milyen mértékben képviselik az autonómiát (Ryan, 1995). Az autonómia kérdése arra vonatkozik, hogy egy cél tükrözi-e az egyén érdekeit és személyes értékeit, szemben azzal, hogy a célt a társadalmi nyomás vagy az egyénre vonatkozó elvárások miatt fogadják el, hogy mit "kellene tennie" (Sheldon & Kasser, 1998). Az önmeghatározás elmélete azt állítja, hogy az autonómia egyetemes pszicho- logikus szükséglet, amelynek kielégítése kritikus fontosságú a fejlődés és az alkalmazkodás szempontjából (Ryan & Deci, 2000). Az, hogy egy cél autonóm-e, befolyásolhatja a célkövetés szabályozottságát és sikerességét (Ryan, Sheldon, Kasser, & Deci, 1996). A nem az én által támogatott célok valószínűleg intraperszonális konfliktust generálnak, míg az autonóm célok lehetővé teszik az egyén számára, hogy olyan akarati erőforrásokra támaszkodjon, mint például a tartós erőfeszítésre való képesség (Sheldon & Elliot, 1999; Sheldon & Houser- Marko, 2001).

És ha nem egyedül, hanem közösen?

A társas támogatás elősegítheti a személyes célok felé való haladást, mivel az önhatékonyság érzésének fokozására szolgál, átalakítja a céllal kapcsolatos tevékenységek érdekeltségi szintjét, és segít az egyéneknek hatékony megküzdési stratégiákat létrehozni (Aspin- wall, 2004). Az önmeghatározás-elméleti kutatások azonban kimutatták, hogy a mások motivációs támogatásának hatása attól függ, hogy azt autonómiatámogatónak vagy kontrollálónak érzékelik-e (Deci, Koestner és Ryan, 1999; Downie et al., 2007). Az autonómia-támogatás magában foglalja a másik perspektívájának elfogadását, az érzelmek alakítását, valamint az önkezdeményezés és önirányítás ösztönzését (Koestner, Ryan, Bernieri, & Holt, 1984). A kontroll a nyomásgyakorlást jelenti, hogy valaki egy bizonyos módon cselekedjen, gondolkodjon vagy érezzen.

Teljes cikk: Richard Koestner: Reaching One's Personal Goals: A Motivational Perspective Focused on Autonomy